Megjelent az új 2021-es mozaik menyasszonyi kollekció, mely a 'The Swan' nevet viselni. Neve nem véletlen, hiszen az inspiráció a hattyúk tava, illetve a hattyú mint állat kultusza. Ebben a bejegyzésben a kollekció inspirációjáról, tervezéséről, fotózásáról, és egyéb háttérinformációkról írok.
A kollekció kigondolásakor az inspiráció adta magát. Emlékszem, hogy kiskoromban nagypapám magárhatározójában a bütykös hattyú oldalát rengetegszer forgattam, és nézegettem, milyen csodás, kecses, szép formája van ennek az állatnak. Csajkovszkij első balettjét, a Hattyúk Tavát sem kell senkinek bemutatni- hiszen ki ne hallotta volna még az ikonikus dallamokat, csodaszép ballerinákat és finom mozgásukat- mint a női szépség és bájosság megtestesítőit?
De a hattyú mint szimbólum is sok mindent jelent: a szépség, a szerelem, és az átváltozási képesség szimbóluma. Ez az állat csak egyszer választ párt magának, amelyhez egész életében hűséges.
A magyar néphit szerint pedig egy párnába varrt hattyútoll gondoskodik az ifjú férj hűségéről.
Ezen kívül egy személyes inspirációm volt még, ami nem más, mint Saint-Saëns Állatok farsangja című műve, ezen belül is a Hattyú, ami egy szólócsellóra írt mű. Kevesen tudják, de 10 évig csellóztam, és ez volt az a darab, amit mindenképp meg szerettem volna tanulni. 9 év gyakorlás után valóra is vált ez az álmom, és a mai napig az egyik kedvenc darabom. Be is linkelem most IDE, hallgassátok szeretettel ti is Yo-Yo Ma előadásában.
Nos, ennyit a témáról, egy picit arról írnék, hogy miképpen építettem be ezt a kollekcióba.
Mindenképp egy olyan kollekciót szerettem volna létrehozni, amiben a kecses vonalak dominálnak nőies sziluettekkel és modern formákkal, és pont olyan finoman teszi vonzóvá a viselőjét, mint amilyen maga az inspiráció is.
Így készítettem pár moodboardot (azaz hangulatlapot), ezután pedig nekiálltam a tervezésnek.
Mindenképp szerettem volna, ha a kollekcióban szerepet kapnak a finom ívek, amit adjon akár a női test íve, akár maga a ruha vonalvezetése. Ennek jegyében terveztem meg a félvállas, mell és hátrészen enyhén hasítékolt felsőrészt, amihez egy sellő formájú, középen sliccelt szoknyát képzeltem, némi uszállyal. Ez a szett sziluettje számomra talán az, amelyik a leginkább hajaz az inspirációmra.
De ezen kívül született még a mai trendeknek megfelelő négyzetes kivágású felső, amit feldobtam még pár finom ívvel, illetve az egyik variációban bevarrt csipkével is. Bekerült a kollekcióba zárt hátú vékony pántos, vagy fűzőre hajazó, vállon szépen leomló pántos felső is.
Mindenképp meg szerettem volna az új kollekcióban jeleníteni azt a finom női karaktert, aki törékeny, kecses, de belül hatalmas ereje van- így született meg a fehér és fekete hattyú ruha. Ami a nevéből is adódóan egy sziluett, csupán míg az egyik fehér színű. addig a másik teljesen fekete.
A menyasszonyok nagy kedvence továbbra is az A vonalú teljes kör szoknya, amire idén is készült pár variáció. Többek között egy 7/8-ados hosszú szoknya is, am ideális lehet minden táncos lábú arának, aki fél, hogy rálépne a hosszú szoknyára. De helyt kapott még egy 2rétegű is, ahol a felsőrész egy finom lenge körszoknya, míg az alsó a testet jobban követi- ezzel pedig nagyon szép áttetsző hatást kelt.
Megjelenik továbbá egyenes vonalú szoknya is, vagy felapplikálható lenge uszály is.
Az anyagok tekintetében is nagyon elégedett vagyok, ugyanis sikerült lecsapnom néhány kuriózumra is: ilyen például az anyagában mintás organza, apró geometrikus mintás tüll vagy egy vastagabb selyem-viszkóz.
A fozózáshoz az álomcsapat nem volt kérdés számomra, Kinga az egyik kedvenc sminkesem, Edittel pedig egy korábbi fotózás során ismerkedtem meg, mint "csodafrizura-alkotó". Regit, a fotóst is egy korábbi fozózás alkalmával ismertem meg, és egyből beleszerettem a látásmódjába. Modellnek Anikót válaszottuk, mert egyrészről csodaszép, másrészről tudtam, hogy Regi kamerája istenien áll neki (és a testalkatának pedig a menyasszonyi ruhák)! Helyszínül pedig nem volt kérdés, hogy a Prónay kastélyt szeretném, hiszen azontúl, hogy a kedvenc esküvői helyszínem, tökéletesen illet a koncepcióhoz mint tóval rendelkező kastély.
Pechünkre felhős és hideg is volt aznap, így kevés fotó készült a tónál, de le a kalappal Anikó előtt, aki állta a sarat, és hajlandó volt pár kép erejéig kimászni a hidegbe..:)) A fotókkal a modern ruhákat egy kevésbé modern "hattyűhercegnő" környezetbe szerettem volna helyezni, ehhez a tó és nád is nagy szerepet játszott.
A végderemény szerintem szépen mutatja, hogy miképpen állhat helyt egy modern menyasszony bármilyen környezetben, és miképpen lehet egy ilymódon hangsúlyozni a mai nők eredendő szépségét.
Gál Hanna Borbála vagyok, divattervező. Valódi nőknek tervezek modern, letisztult ruhákat azért, hogy végre mindenki megtalálja a legcsinosabb önmagát.
Keress és kérdezz bátran.