The Swan 2021

Megjelent az új 2021-es mozaik menyasszonyi kollekció, mely a 'The Swan' nevet viselni. Neve nem véletlen, hiszen az inspiráció a hattyúk tava, illetve a hattyú mint állat kultusza. Ebben a bejegyzésben a kollekció inspirációjáról, tervezéséről, fotózásáról, és egyéb háttérinformációkról írok. 

74.jpg

 

A kollekció kigondolásakor az inspiráció adta magát. Emlékszem, hogy kiskoromban nagypapám magárhatározójában a bütykös hattyú oldalát rengetegszer forgattam, és nézegettem, milyen csodás, kecses, szép formája van ennek az állatnak. Csajkovszkij első balettjét, a Hattyúk Tavát sem kell senkinek bemutatni- hiszen ki ne hallotta volna még az ikonikus dallamokat, csodaszép ballerinákat és finom mozgásukat- mint a női szépség és bájosság megtestesítőit?

De a hattyú mint szimbólum is sok mindent jelent: a szépség, a szerelem, és az átváltozási képesség szimbóluma. Ez az állat csak egyszer választ párt magának, amelyhez egész életében hűséges.
A magyar néphit szerint pedig egy párnába varrt hattyútoll gondoskodik az ifjú férj hűségéről.

Ezen kívül egy személyes inspirációm volt még, ami nem más, mint Saint-Saëns Állatok farsangja című műve, ezen belül is a Hattyú, ami egy szólócsellóra írt mű. Kevesen tudják, de 10 évig csellóztam, és ez volt az a darab, amit mindenképp meg szerettem volna tanulni. 9 év gyakorlás után valóra is vált ez az álmom, és a mai napig az egyik kedvenc darabom. Be is linkelem most IDE, hallgassátok szeretettel ti is Yo-Yo Ma előadásában.
Nos, ennyit a témáról, egy picit arról írnék, hogy miképpen építettem be ezt a kollekcióba. 

Mindenképp egy olyan kollekciót szerettem volna létrehozni, amiben a kecses vonalak dominálnak nőies sziluettekkel és modern formákkal, és pont olyan finoman teszi vonzóvá a viselőjét, mint amilyen maga az inspiráció is. 
Így készítettem pár moodboardot (azaz hangulatlapot), ezután pedig nekiálltam a tervezésnek. 

Garanciák

Azért, hogy kétségek nélkül merj belevágni a legszebb, leginkább önazonos és kényelmes ruhád megtervezésébe, ezeket garantálom neked:

Tuti jól áll garancia

Már a tervezési folyamat előtt megvizsgáljuk, milyen színek és szabásvonalak hangsúyoznak téged a legszebben.

Minőség garancia

A rendeltetésszerű használat mellett keletkező esetleges sérülésekre garanciát vállalok.

Kényelem garancia

Mivel csak egy kényelmes ruhában tudunk önmagunk lenni, ezért erre végig kiemelt figyelmet fordítunk.

+2 garancia az egyedileg tervezett ruhákhoz:

Tuti tetszik garancia

Addig igazítunk a ruhád tervén, anyagokon és végül magán a ruhán, amíg teljesen beleszeretsz minden apró részletébe.

Csak a tied garancia

Az unikális ruhádnál garantálom, hogy még egy ugyan olyan darab, mint a tied senkinek nem készül.

Rólunk Mondták