A testünk, a súlyunk, és mi- valódi nők

Nagyjából minden második nő, aki felkeres, a ruhatervezés-méretvétel fázisban elmondja, hogy ő most kövér, duci, husis, vagy csak simán nincs formában. Egynegyedük pedig azt is megjegyzi, hogy ne a mostani, hanem az ideális énjének a méretében készüljön a ruhája.

Én pedig ettől nagyon elszomorodom minden alkalommal. A női test ugyanis folyamatosan változásban van. Minden év minden hónapjában. Nincs két nap, amikor ugyanazok a hormonok hatnának pontosan ugyanúgy ránk. A hormonjaink pedig nagyban befolyásolják a súlyunkat is, mint ezt tudjuk. Tegye fel a kezét, akinek van olyan melltartója-bugyija-nadrágja, amit a hónapnak kifejezetten abban a hetében esik jól viselni, mert egy számmal nagyobb, puhább, rugalmasabb, mint a többi... Jé, egész sokan vagyunk?!

Szóval miért várjuk el magunktól, hogy mindig csúcsformában legyünk? Miért idealizált kilogrammoknak, centiknek akarunk eleget tenni, ahelyett, hogy csak simán magunknak tennénk eleget? Ez jelentheti azt, hogy jól esik úgy enni, hogy nem figyelsz minden kalóriára, vagy épp azt, hogy heti 5x mozogsz, hogy fitt maradj. Vagy éppen egyik hónapban így- a másikban úgy. Addig a pontig, amíg az egészségünk semmilyen formában nincs veszélyeztetve (sem a kóros elhízással, sem a túlzott vékonysággal), senkinek nem szabad megjegyzést tenni a másik kilóira.

Másrészt pedig A NŐ nem csak attól az, hogy nagy cicije, vékony dereka és feszes popsija van. A nőiesség benne vagy egy mozdulatban, egy mosolyban, egy illatban, és rengeteg olyan más dologban, aminek köze nincs a megjelenéshez. Mint ahogy a férfiasság sem a folyamatos khm.. “fajfenntartó ösztön” kielégítéséről, vagy kilóban mérhető izmokról szól.

Szóval kérlek, ne akarj belefogyni a ruhádba. Ha nem tetszik, amit látsz, vagy változtass, vagy fogadd el hogy ilyen, mert egyébként csak szadizod magad. Tudom, ezt a közhelyet baromi könnyű leírni, de baromi nehéz megvalósítani. Nem vagyok pszichológus, vagy mentálhigéniás szakember. Én ruhákat tervezek, és ezzel tudok segíteni abban, hogy úgy lásd magad, ahogy szeretnéd- ez pedig lehet egy első eszköz ahhoz, hogy szeresd magad. A ruhád pedig majd igazodik hozzád- mindig úgy, ahogy épp vagy.

Én egész tinikoromban utáltam magam, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Nem tudtam mit kezdeni a megváltozó testemmel, az akkor megjelenő formákkal, amiket egyből hájként címkéztem. Eltelt pár év, és ma visszanézve egészen mást látok a képeken, mint akkor a tükörben. És engem ez indított el - vajon 10 év múlva a mostani cikizett testemre fogok vágyni, mert annyira nem szeretem majd az akkorit? De hát akkor ennek sosem lesz vége! Így hát úgy döntöttem, hogy inkább értékelem azt, amim most van. És remélem, értékelni fogom majd a szülés utáni, vagy a klimaxos testemet is- mindig épp azért, ami jó benne.

Mindig van hova fejlődni, jobbnak lenni, vagy csak jobban szeretni magunkat. Ha már a testünk nem, ez állandó. Senki sem tudja a tutit. Még azok sem, akik mindig ezt hangoztatják. Én sem fogok (ennél többet) okoskodni,szóval csak egy olyan tanáccsal zárnám, amit magamnak is rendszeresen mantrázok: "Ne próbálj meg olyanoknak a ideáljává válni, akik neked sem azok!"  Én ezt értem megjelenésre, gondolkodásmódra, vagy kommunikációra is.

Szóval nincs miért szabadkozni. Mert Te is nő vagy. Kortól, vagy súlytól függetlenül Nem is akármilyen - Valódi Nő!