Réka menyasszonyi ruhája

Az a megtiszteltetés ért, hogy Réka és Alex esküvőjére én tervezhettem meg Réka esküvői ruháját.

Réka menyasszonyi ruhája

Természetesen volt egy alap elképzelés, amiből nem léptem ki a tervezés során, de a végeredmény nem csak Rékának, hanem az én szivemnek is nagyon kedves lett. Külön öröm, hogy ott lehettem Vele a nagy napon, és személyesen is láthattam mennyire tündököl benne.

Külön öröm, hogy ott lehettem Vele a nagy napon, és személyesen is láthattam mennyire tündököl benne.
A koncepció egy egyszerű de elegáns, V kivágású ruha volt, aminek a háta is kivágott. Igyhát sokat rajzoltam, és pár egyeztetés után kikristályozódott egy ideális ruha képe.
Már rögtön az elején találtam egy szuper bélésanyagot, ami azt is lehetővé tette, hogy makettet csináljunk belőle.

Úgy gondoltuk, a legkönyebben úgy tudnánk konkretizálni a design-t, ha megmutatom Rékán, hogy ami a rajzon van, az hogy fog kinézni rajta. Ezután pár részleten finomitottunk, ennek az eredményét láthatjátok ezen a képen.

Egy görög stilusú, empir szabású ruhát álmodtam meg, egyenes, testet követő szoknyarésszel, amihez én egy kisebb uszályt képzeltem el, Réka viszont nem szeretett volna ilyet egyáltalán, igy ezt a kérdést nyitva hagytuk egészen az utolsó próbáig.

Ezután elkészült a szabásminta, lepróbáltuk, és miután én körbenéztem, Réka kiválaszotta A Tökéletes Anyagot ehhez a fazonhoz.

Az egyértelmű volt, hogy tiszta hófehér ruhát szeretne Réka, és végül egy gyönyörű tiszta selyem anygra esett a választás. Fontos volt, hogy ne "csillogjon" nagyon, de szerencsére tényleg egy meseszép anyagot választottunk.

Ezután két-három próba alkalmával folyamatosan igazitottuk, tökéletesitettük a ruhát. Ehhez hozzájárult az is, hogy Réka hétről-hétre keményen dolgozott a szép, nőies alakján. (Ezt az teljesitményét bevallom a mai napig csodálom benne.)

Jordan pedig folyamatosan a segitett a téren, hogy alulról hogy áll a ruha. ;)

 

Fotók: Hámori Zsófia Photography  & Karvász Dani