Önszeretet, avagy nem csak azok az elcsépelt szavak

Ez a történet most kivételesen nem arról fog szólni, hogy egy gyönyörű nőnek hogyan hangsúlyoztuk ki azt a részét, ami tetszik magán, vagy hogy milyen elképzelésből milyen megvalósult ruha lett. Habár a téma hasonló, ez most rólam fog szólni, és arról, hogy mit is gondolok igazából a testünkről, és annak elfogadásáról, szeretetéről.

Önszeretet, avagy nem csak azok az elcsépelt szavak

Csak hogy az elején kezdjem: kislány koromban én is odáig voltam minden "nagylányos" ruhákért, cipőkért, és imádtam táncolni bennünk, magamat nézve. Tetszettem magamnak, és elképzeltem, hogy majd én is olyan leszek, mint az anyukám, vagy azok a nénik, akik a magazinokban és tévében olyan magabiztosnak, és szépnek tűnnek.
Persze aztán jött az a csodás kamaszkor, amikor hirtelen minden megváltozott magamon, és már nem találtam azt a bájos kislányt, viszont azt a nagy, gyönyörű nőt sem, amilyenként elképzeltem magam kicsiként. Persze, ilyenkor az ember lánya megtanul erősen sminkelni, hogy elrejtse az összes bőrhibát, és mindent, amivel nem tud azonosulni, és hát, be kell valljam, ilyenkor több volt ebből, mint amit szerettem magamon. A testemmel ugyanez volt a helyzet- hirtelen mindenhol kerek lettem, és már a női osztályról választhattam ruhát. Ezt élveztem, viszont hiába volt a méretem XS, akkor is kövérnek láttam magam a korábban megszokotthoz képest.

Aztán elmúlt a kamaszkor, és a testem nem nőtt tovább, vagy ha igen, akkor azt egyből "súlyfeleslegnek" neveztem. Az arcom sem változott tovább, és innentől már csak a gravitációval "kell megküzdeni". A felnőtt nő teste kész volt, de mégsem éreztem magam úgy, ahogy azt annak idején elképzeltem.

Ekkor jön az a fázis, hogy akkor most szeresd magad, és fogadd el, ugye? Hát persze, mintha ez olyan könnyű lenne! Amikor a kedvenc ételeim mind a "heti egyszer" besorolásba esnek, mert hát tele vannak mindennel, ami hízlal. Amikor ennek az a következménye, hogy nyárra "le kéne fogyni, hogy meglegyen az a bikini test", akkor is szeresd magad. Hát, mit is mondjak, nem könnyű.

/Ezen a képen egy számmal nagyobbnak tűnök, mint amekkora vagyok, de a mosoly őszinte, ezért szeretem/

Akad, akinek a hormonháztartása nem engedi, hogy lemenjen róla az a pár kiló, amitől boldogabbnak érezné magát. Viszont nem mindenkinek a pár plusz kiló a problémája. Ismerek olyat is, akinek bogyót kell szednie ahhoz, hogy egy kicsit tudjon hízni (pedig tudom, hogy eszik rendesen), és akinek a "de vékony vagy" nem bók, hanem megint egy kifejezés arra, hogy anorexiásnak tartják. Szavakkal és kifejezésekkel dobálózunk,, melyek vagy bóknak, vagy sértésnek hatnak az illetőkre. Jelzők, melyeket mindegy, hogy milyen szándékkal mondtunk, hat a másikra. Jelen esetben arról nem szeretnék hosszasan írni, hogy ne mondjunk olyat a másikra, amit magunknak mondva fájdalmat okoznánk, mert ezt most egyértelműnek veszem (de tudom, hogy sokszor nem az). Most inkább arról beszélnék, hogy miért van ekkora hatással mások nekünk címzett megjegyzése, akár még olyankor is, ha az illető bóknak szánja, mert az ő értelmezésében az szép. Hogyha bármit hallunk, miért nem tudjuk bóknak venni, és vagyunk mindig kritikusak a testünkkel?

A divatipar mindig erre épít. A divatiparnak sosem vagy ELÉG jó. Minden márka más és más típusú alkatra tervez. Ez nem baj, csak ne ehhez hasonlítsuk magunkat. Ahogy @laineymolnar magyar influencer feltette a kérdést: akkor sem lennél elégedett magaddal, ha nem lenne kihez/mihez hasonlítani magad?

Csak hogy egy picit visszatérjek magamhoz: nem látom mindig tökéletesnek magamat. Sőt, sok minden van, ami magamhoz képest lehetne jobb is. Viszont ezek a tökéletlenségek fejeznek ki engem. Azt, amit szeretek enni, inni, csinálni vagy épp nem csinálni. Ezek a tökéletlenségek hangsúlyozzák jobban azt, ami szép rajtam. Ezektől vagyok valós. Nem kell lemondanunk az életről azért, hogy a boltok idealizált testképének, vagy a legújabb insta trendeknek megfeleljünk!

Hatalmas közhely, és részben hazugság volna azt mondani, hogy így vagy tökéletes. Mindenkinek van jobb, és rosszabb formája. Békülj ki ezzel, és ezáltal magaddal, hiszen ez a test szolgál téged, nem pedig fordítva. Ez a test engedi, hogy ölelj, táncolj, és hogy kifejezze azt, ami odabenn van. Ha úgy érzed, csiszolj rajta. Ha szeretnél, játssz vele. De a lényeg a harmónia- foglalkozz vele, kényeztesd, ne hanyagold el, de ne is akard teljesen kicserélni.

Minden női formát lehet valamiért csodálni- én ezt teszem. Mindenkibe, akinek ruhát tervezek egy kicsit beleszeretek. És ezzel szeretném, ha az illető is meglátná magában ezt. Az ilyen nők pedig megérdemlik, hogy a ruha illeszkedjen hozzájuk. Hogy ne feszengjenek abban, amit a boltok nem az ő alakjukra csinálnak. Többek között, erről is szól nekem a divat és a tervezés. Mert ez felszabadít, és több időnk és energiánk marad arra, hogy kifejezzük azt, amiben odabenn is mások vagyunk. És így már nem ijesztő megírni egy szöveget, akár a saját testemről sem. :)